Délelőtt elmentünk ajándékokat vásárolni az Europarkba: vettünk ajit a Csabának és a kis Levinek is, sőt még nekem is vett pólókat és egy szuper farmerdzsekit anya. Ja és apa pedig nem felejtette el, hogy ígért PEZ cukorka utánpótlást a szuper Buzz Lightyear PEZ adagolómba! Klassz! Ebédelni pedig a Klári mamához mentünk. Levesből alig ettem, de utána a tésztából, ami gombás milánóival és husival volt, abból már inkább. Kicsit még játszottunk a Mamával mielőtt hazaindultunk volna. Kivételesen nem kellett lefeküdnöm aludni, mert már délután volt bőven és úgyse aludtam volna, így hát inkább felhívtuk a Kati mamát és megbeszéltük, hogy kicsit később, amikor már nincs olyan meleg, akkor menjünk el együtt a Kazinczy utcai játszótérre, mert ott rég voltunk. Van ott egy szuper, pörgős-rugós mérleghinta, na azt csúcsra járattuk a Botival, de még Anna is kipróbálta (a Botit a Dédiék hozták oda utánunk pár perccel, épp amikor egy óriásit zakóztam a kavicsos részen és megint véresre horzsoltam a térdem...) Sajnos egy idő után anyáék már nem tolerálták eléggé a rosszalkodásunkat, és haza kellett jönni... Itthon ettem egy kis milánóit (hisztivel kísérve, ugyanis anya _rá_tette a szószt a tésztára és nem _mellé_ !!! hát ez tényleg tűrhetetlen, nem??? végül apa megunta a hisztimet és egy másik tányérba csinált egy új adagot a kívánt módon elkészítve...). Evés után akárhogy is próbálkoztam, apa elvitt fürdeni (pedig csak közepesen voltam homokos/sáros), de az mondjuk igaz, hogy így még maradt idő lefekvés előtt kicsit játszani is.
Milán