Reggel anya elment vásárolni és amikor telefonált, akkor elmentünk apával érte, addig pedig játszottunk természetesen, bár egy kicsit fáradt vagyok és hőemelkedésem is volt reggel. Amikor pár perc múlva visszaértünk az Europarkból, épp a Jani papáék kertészkedtek a ház előtt és megmutattam neki az új játékaimat (nagyon tetszettek ám neki!), aztán egész délelőtt apával játszottam: ollóval vagdostam, a golyós játékkal játszottunk meg ilyesmi... Anya ugyanis pörköltet főzött közben a konyhában. Amikor pedig telefonált a Kati mama, hogy kész a paradicsomleves, akkor átmentünk apával és még a szelektívbe is elvittük a papírokat és flakonokat (amiket én dobhattam ki - vagyis be - a kukába). Nem sokkal azután, hogy visszaértünk, megéheztem egy kis levesre, és mivel anya is már a nokedliszaggatásnál tartott, ezért apa megterített és én máris ehettem a fincsi leveskét. Közben apa átvette a nokedliszaggatást anyától és folyton dünnyögött, hogy milyen rossz a szaggató és inkább kanállal paszírozta - de végülis finom lett a nokedli, ugyanis a leves után főleg azt ettem - tejföllel - és csak pár falat husit.
Ebéd után mentem aludni és jó sokat aludtam, aztán uzsonnára ettünk görögdinnyét és előbb apával megnéztünk pár dalocskát a Bujj-bujj dévédéről, aztán anyával festegettem és vacsora gyanánt ettem kürtőskalácsot. Estig anyával is játszottam, festegettem, ilyesmi és hármasban wii-ztünk is, azután megfürödtem és még apa csinált lefekvés előtt nutellás kalácsot (amit persze pofával lefelé az asztalra ejtettem és utána beletenyereltem...) és fogmosás után mentem aludni, mert már későre járt.
Milán