Korán keltem, mert nagyon kellett pisilni, aztán már nem tudtam visszaaludni, csak kicsit pihengettem az ágyamban. Közben apa elment dolgozni én pedig reggeli után még egy kindert is meg tudtam azért enni (nahát-nahát) és aztán apa hazaszaladt, hogy elvigyen minket a doktor nénihez. Viszonylag hamar bejutottunk és már jöttünk is haza. Itt a ház előtt már várt minket a Kati mama és a Döme és feljöttek, ugyanis ők maradtak itt velem játszani, mert anyának el kellett menni dolgozni. Kicsit játszottunk, aztán ebédre csak egy joghurtot volt kedvem enni, és inkább mentem egy nagyot aludni. Ébredés után még sokat játszottam a Mamával és a Dömével is (képzeljétek, a kisvonatom bábúit összerombolta a Döme és nem rakta utána rendbe! nekem kellett elpakolni utána! még ilyet!). Kicsit később hazaért apa és a Mama pedig levitte a Dömét sétálni és hazamentek, aztán anya is hazaért. Estig apával játszottam, aztán vacsorára ettem egy kis paradicsomlevest, azután mentem fürdeni és fürdés után lassan-lassan aludni.
Milán