Reggel apa keltett, mert ő vitt ma oviba és becipelte a zacskónyi duna-kavicsot, amit a minap gyűjtöttünk. Az Ildikó néni nagyon örült a sok kavicsnak, én pedig kicsit unatkoztam délelőtt, mert igaz, hogy voltunk kicsit tornázni és a babasarokban is játszottam, de sajnos az udvarra nem mehettünk ki, hiába néztem az ablakon folyton, az eső sajna egész nap esett :(
De legalább az ebéd finom volt: karfiol leves és milánói. Ebéd után pedig aludtunk egy jót és már jött is értem anya. Itthon csak átöltöztünk (én gumicsizmába az eső miatt) és átmentünk a Mamához, mert ott voltak a Botiék és velük játszhattam egész délután.
Amikor hazajöttünk, akkor pedig apával játszottam egészen a vacsoráig, ami egy kis leves volt és utána megehettem a másik szuper-muffint is, a cukorkákkal és csokival a tetején.
Fürdés után már nem volt idő játszani, hanem menni kellett aludni, de még egy-egy mesét mesélt anya és apa.
Milán