Reggel a Kati Mama volt itt, mert apáék korán mentek dolgozni. Így legalább ki tudtam magam aludni :)
Délelőtt játszottunk és az udvarra is kimentünk és persze odamentem anyának is köszönni, aztán játszottam tovább.
Ebédre finom ischler volt a főzelék után és elvileg alvás következett, de én csak csendben feküdtem inkább az uzsonnáig, aztán jött anya a Noémivel és a Noncsit elvittük a Kati mamához, aki épp akkor jött le a Somival sétálni. Mi pedig hazajöttünk és kicsit internetezhettem, aztán hazajött apa és mondta, hogy eleget számítógépeztem, inkább rajzoljunk, de én már ekkor kezdtem irtó fáradt és nyűgös lenni, alig vacsoráztam és a fürdésnél már egyfolytában hisztiztem, így sokkal korábban az ágyba zavart anya és mesét is csak akkor mondott, amikor befejeztem a hisztit...
Milán