Ma nem kellett oviba mennem, mert választhattam és én inkább a Krisztiékkel mentem színházba (még szép...) Így aztán apa reggel átvitt a Kati Mamához, aki villamossal vitt később a KMO-ba, ahol találkoztunk a Krisztiékkel és megnéztünk egy klassz kis mesét, amiben nekem a legjobban az tetszett, amikor az egyik krampusz haját befestették zöldre. Az előadás után az Ani elvitte a Botit, engem pedig a Kriszti vitt vissza a Kati mamához, ahol ebéd után (nem ettem ma szinte semmit) aludtam egy jó nagyot.
Amikor felébredtem, már ott volt anya és nem sokkal később ő ment el a Noémiért, így végre volt kivel szörnyeset játszani! Épp nagyban barrikádot építettünk a gyerekszoba ajtajába, amikor apa is megérkezett, de sajnos ez egyben azt is jelentette, hogy lassan indulni kellett haza... Sebaj, itthon ma is rajzolgattam és ollóval kivágósoztam, no és a híradó alatt még internetezhettem is :) Utána mentem vacsorázni (már éhes is voltam amúgy) és megettem két nagy gombócot, aztán fürdés után még megnéztem jött-e ma is a Mikulás és hurrá! ma is kaptam egy csokit a mai zsebecskében!!! Aztán még lefekvésig anyával rajzolgattunk (természetesen számokat!)
Milán