Ma itthon volt apa, úgyhogy délelőtt levitt a játszótérre és kicsit később anya is utánunk jött, amikor kimosott a gép. Elég meleg volt ma és kevesen is jöttek le a játszótérre, így többnyire egyedül homokoztam. Délben hazajöttünk és apa sütött finom gombás pizzát nekem, amit meg is ettem természetesen, aztán mentem aludni, de elég nehezen aludtam el, mert nagyon meleg volt ma (is).
Amikor felébredtem, finom uzsonnát kaptam apától: nutellás palacsintát és még egy kinder tojást is a tegnapi ígéretnek megfelelően, aztán lementünk a játszótérre. Most pont jókor mentünk le, mert sorba lejöttek a többiek is és jót tudtunk játszani, sőt, képzeljétek, egyszer sem kellett büntibe ültetni, mert megígértem apának, hogy szépen játszok, ha levihetek gyümölcsöket...
Estig lent is maradtunk, amikor is szóltam apának, hogy kakilni kell, úgyhogy hazasiettünk és rögtön rá is ültem a vécére és jól belekakiltam :)
Fürdés után pedig bundás kenyeret vacsiztunk apával, és még lufiztunk is kicsit a lefekvésig.
Milán