Reggel épp akkor keltem, amikor apa indult dolgozni, mi pedig elindultunk enikő nénihez és sokat játszottunk (csak amikor kígyózunk, vagy vonatozunk, akkor beszaladok a sarokba és azt nem szeretem) és elmondtam sok mondókát és verset, amit már tudok és énekeltünk is. Visszafelé én lent maradtam a játszótéren a Mamával, amíg anya elment beiratni engem az oviba. A Mamánál szépen összepakoltam, amit a Boti elöl hagyott síneket és utakat (persze, hogy legyen hely nekem is játszani) és ebéd után hazajöttünk aludni. Uzsonna után lementünk a térre és lejöttek a Botiék is, és persze dobáltuk a gyümölcsöket a Botival (Anna is próbálkozik már, de mi nagyobbat tudunk dobni...)
Estefelé hazamentünk és addigra a Botiékat is hazavitte a Zoli. Otthon már apa várt minket és a híradó után mentünk anyával vacsorázni: én husit ettem, anya rántott májat. Evés után megkértem anyát, hogy fürödjünk együtt (és persze vitem a kádba a játszótéri gyümölcsöket, de megint elveszett egy - a halacska - amikor megszámoltuk őket). Fürdés után játszottunk a számítógépen a snowman-el és a pumpkin-al és még az egyszervolt.hu-t is megnéztük, ahol új mondókák és mesék is vannak, és az egyik a gyümölcsökről szól! Azt többször is elolvasta apa... De akkorra már eléggé elálmosodtam, úgyhogy mentem is az ágyikómba...
Milán