Reggel korán keltem, így még apa gyorsan tudott nekem reggelit csinálni és együtt reggelizhettem anyával, csak aztán apának sajnos menni kellett dolgozni... Mi pedig énekelni mentünk az Enikő nénihez anyával és amikor odaértünk épp porszívózta a nagy szőnyeget az Enikő néni. Az ének után a Mamához mentünk (útközben olyan nagy szél volt, hogy az már túlzás!) és már ott voltak a Botiék is, én pedig együtt rosszalkodtam az Annával, amikor jó hangosan zörgette a gyöngyöket :) Ebédre csak levest kértem és mivel ismét rosszalkodni támadt kedvem és szétdobáltam a pázzlékat, amiket a Boti próbált kirakni, ezért anya inkább hazavitt aludni.Ébredés után elsétáltunk az Europarkba és megnéztünk egy csomó fajta zöldséget és gyümölcsöt és még sztracsis tejpépet is kaptam, a pénztárnál mégse bírtam magammal és kibújtam a babakocsiból - anya alig bírt elkapni... irtó mérges is volt emiatt... Hazaérve már apa várt minket és le se vetkőztünk, hanem - mivel szépen sütött a nap - lementünk bringázni. De nem maradtunk sokáig, csak a ház körül voltunk kicsit és a játszótéren, mert a napsütés csalóka volt: a házak között nagyon fújt a szél, úgyhogy hazakerekeztünk. Otthon sokat játszottunk a gyümölcsökkel és vacsorára apa sütött cukkínit és husit , de én csak az előbit ettem meg végül, aztán mentem is fürdeni és amikor rendet raktunk a szobámban (eléggé szétdobáltam ugyanis a gyümölcsöket...), akkor volt csak mese a lefekvéshez...
Milán