Sajnos ma már nem maradt itthon apa, reggel még kivett az ágyból és a reggeli alatt elment dolgozni... kár... Mi pedig anyával az ének helyett lekezeltük az orromat és ma is inkább én szívtam le a porszívóval az orromat...
Később átmentünk a Mamához, ahol anya állathangokat utánzott és elmentünk megnézni, hogy lesz-e ebéd, de nem volt, hanem elsétáltunk a doktor nénihez, és szerencsére ma viszonylag keveset kellett várni és én előre mondtam, hogy "ha bemegyünk nekem kell sírni", de anya szerint egyáltalán nem kötelező, sőt... Odabenn a doktor néninek megmutattam a kanállal, hogy azt a számba kell rakni (sajnos komolyan is vette és tényleg megnézte a torkomat a doktor néni!). A Mamához sétáltunk vissza, ahol ettem levest ebédre, és megvártuk a Krisztiéket, aztán Anna ment aludni, mi pedig csendben legóztunk a Botival és anyával, amíg apa is odaért, és így hármasban mentünk haza illetve előbb a gyógyszertárba és utána haza. Otthon apával játszottam és megnéztünk pár vicces rajzfilmet (a kedvencemet, a lámpás filmet többször is) és vacsorára apa csinált kenyeret szalámival, sajttal, uborkával, kecsöppel és még egy kinder tejszeletet is kaptam utána. Fürdés után még játszottam és megint megnézhettem a lámpás filmet, és sajnos a "kezelés" se maradt el, és sajnos most szemcseppet is kaptam, amit igazán utálok.
Milán