Ma sikerült elcsípni apát, aki épp indult dolgozni, úgyhogy ki vett az ágyból és játszhattam a reggeliig. Utána "kezelés" és játék következett, aztán lementünk az ebédért és visszafelé anya nem velünk jött, hanem ment vásárolni én pedig a Mamával haza, de a Mama hiába kiabált háromszor is, hogy ne szaladjak el mellőle, úgyhogy végül a Dédi fogta a kezemet, mert vele is összefutottunk. A Mamánál két tányér betűs paradicsomlevest ebédeltem, és amikor a Krisztiék is odajöttek, mi indultunk haza, mert állítólag hangos voltam és felébresztettem volna az Annácskát. Otthon pedig egy nagyon nagyot aludtam.
Amikor felébredtem, már nem volt itt a Dédi, viszont apa már igen! Sőt, anya is épp hazaért, mert ő a Noémit vitte időközben a Mamához, úgyhogy hármasban játszottunk és zenét hallgattunk, amíg anya elindult tanfolyamra és uzsonnáztam is nutellás kenyeret és banánt, meg actimelt. Apával is játszottunk aztán motorral elémentünk anyának, aki villamossal jött és integetett nekünk és láttunk apával egy ügyes kamiont, ami a hátán vitt egy markológépet! Tyűha! Miután hazasétáltunk, én mentem is fürdeni és kikönyörögtem, hogy a nagy hat-hetet hadd vigyem be játszani (mert anya elrakta délelőtt, mivel hangosan szétdobáltam...). Ma megdicsért apa, mert sokat és szépen vacsoráztam: egy nagy tányér betűs levest és még husit rizzsel utána (persze kecsöppel!).
Lefekvésig még játszottunk anyával és apával, és ma kicsit tovább fent maradhattam,mert délután sokáig aludtam és még nem voltam álmos...
Milán