Reggel épp indult apa dolgozni, amikor ébredeztem. Reggeli után játszottunk és tévéztünk. Kicsit később átmentünk a Mamához és épp akkor ment el a Dédi , én pedig kértem ebédre abból a jó kis tejbegrízből, de anya először fahéjat rakott rá, de az nem tetszett, úgyhogy kakaót kértem rá. Ma igencsak meglepődtem viszont alvás közben, ugyanis puff! leestem az ágyról. Még szerencse, hogy párnák voltak az ágy mellett :) Uzsonnára ettem sajtos kenyeret és amikor anya ment közértbe, kérdezte mit hozzon: hát csokitojást! És tényleg hozott! Úgyhogy ettem azt is, és nem sokkal később lementünk anyával játszani. Alighogy lementünk a játszótérre - ahol ma egész kevesen voltak -, és kicsit játszottam, már jött is apa, meg az eső, úgyhogy fel kellett sajnos menni. Otthon legalább le tudtam zuhanyozni a hat-hetet, és apával játszottam a vacsoráig, és jó sokat ettem: 3 virslit ! Persze kecsöppel :) Utána a fürdésnél persze megint jó alaposan lezuhanyoztam a vödröket... Tegnap elmaradt a méricskélés, de ma nem: 11.8 kiló és 90.5 centi magas vagyok, a fejem 48 centi, a talpam pedig 15. Lefekvés előtt még apával kirakósoztam, de már álmos voltam és mondtam, hogy mennék aludni...
Milán