Reggel sokáig aludtunk, és ma is sokan telefonáltak, hogy hogy vagyok: nos sokkal jobban! Reggeli után lementünk sétálni meg az ebédért a Botival és találkoztunk épp a Krisztiékkel is, és az Ani lejött és hozott nekem málnát. Az ovinál találkoztunk a Csilla nénivel is, és mi hazamentünk és ettem ebédre egy kis levest, és utána mentem - volna - sziesztázni, de olyan meleg volt, hogy nem aludtam csak egy ici-picit, úgyhogy inkább játszottunk anyával. Közben apa is hazaért és vele is játszottam, és amikor már kicsit hűvösebb lett, lementünk a játszótérre, ahol sokat homokoztam, csak fújt a szél és állandóan rám fújta a homokot... Aztán még kőrhintáztam is két kislánnyal, és egy bácsi hajtotta jó gyorsan kőrbe-kőrbe és én azt mondtam ugyan, hogy nem szédültem el, de a világ mégis igencsak tovább forgott, úgyhogy majdnem elestem, amikor már kiszálltam belőle... Utána még mérleghintáztunk is apával hármasban, de már közeledett a vihar, úgyhogy hazamentünk fürdeni és vacsorázni.Közben tényleg dörgött és villámlott és esett az eső is de én nem féltem a vihartól! Lefekvés előtt pedig még apával játszottunk, de mivel délután elmaradt az alvás, így álmos voltam már, ezért nem is bántam, hogy megyek már aludni.
Milán