Ma anyának nagyon fájt a torka, és még én is köhögtem, úgyhogy nem mentünk énekre sajnos. Helyette játszottunk a dömperrel, és építettünk egy almafát, aztán lementünk sétálni, de én egy idő után kimásztam a babakocsiból és mászkáltam az ovinál a dombon fel-le-fel-le... Még beugrottunk a gyógyszertárba is és elvittük a szelektív kukákba amiket abba kell kidobni és végül elmentünk a Mama elé, aki lejött épp a Somával, és még velük is sétáltunk is kicsit és megnéztük, ahogy a bácsik takarítanak a dombnál. Ebéd után alig kezdtem el szétdobálni mindent, anya inkább letett aludni és én jó nagyot aludtam. Amikor felébredtem, a Mamával játszottam kicsit, és már indultunk is anyáék elé a Somával. De a Mama jól bekötözött, így tőle nem tudtam megszökni, mint délelőtt anyától... Kicsit sétáltunk még, aztán mentünk haza és apa épp előttünk érkezett egy perccel, de aztán játszott velem a fürdésig a kedvenc játékaimmal, és még a kádba is vihettem pár poharat játszani. Pancsizás után jót vacsoráztam és mivel ügyesen megettem a husit, apa adott mangót, meg kinder tojást meg zizit, aztán elment fürdeni és én amikor bementem hozzá, megengedtem neki, hogy játsszon ő is a poharakkal, sőt még pár szóban el is magyaráztam neki, hogy miként kell velük játszani! Este még anya kipucolta az orromat és meg is lámpázta, és kaptam finom gyógyszert is lefekvés előtt.
Milán