Ma délelőtt apával voltam és játszottunk egy jót a nagyszobában (elővetettem a babokat, mert azzal imádok játszani! meg is tanultam mondani, hogy "bab"), és segítettem apának kiporszívózni (bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én morzsáztam tele a szőnyeget), aztán elmentünk anyáért az áruházba, ahol még kicsit mászkáltunk (és mozgólépcsőztünk is!) és beülhettem pár játékba is, aztán otthon amikor hazaértünk, kipakoltunk és ebédeltem. Utána letett apa az ágyamba aludni, de egyrészt bekakiltam (amit könnyű volt orvosolni egy pelenkacserével), másrészt semmi kedvem nem volt aludni, úgyhogy hosszas szenvedés után megszántak anyáék és kivettek játszani. Persze rosszalkodtam és többszöri figyelmeztetés után is dobáltam a játékokat, úgyhogy kicsit büntibe mentem vissza az ágyikóba, de nem sokáig szerencsére... Délután még amikor anya befejezte a vasalást, lementünk sétálni hármasban és arra mentünk, amerre én mondtam, úgyhogy mentünk egy jó nagy kört a környéken és láttunk sok autót és villamost és még egy tűzoltó autót is ami irtó gyorsan szirénázva elvágtázott a síneken! Amikor hazaértünk, anyával építettünk egy babaházat a teherautós néninek és bácsinak, meg karámokat az állatoknak. Kicsit később épp vacsoráztam, amikor megérkezett a Csilla és a Csaba (akinek tudom mondani a nevét: "Tóth") és a fürdésig még játszottunk a nagyszobában (és sikerült pár ropit szereznem anyától, de jó szívű vagyok, tehát adtam belőle a Csillának, a Csabának és apának is), aztán pancsizás után nem sokat lehettem már fenn, mert kezdtem nyűgös lenni, gondolom mivel délután nem aludtam... szóval anya letett aludni és tényleg, pár perc múlva már el is szunyókáltam...
Milán