Ma reggel megint alaposan bekakiltam... szóval miután anya adott rám tiszta pelust, már kértem is a reggelit. Utána olyat játszottunk, hogy tárgyakat húztunk magunkhoz egy bottal és megnéztünk egy csomó könyvet, aztán lementünk vásárolni a közértbe, és hazafelé találkoztunk a Mamával is, aki épp a Somát sétáltatta. Én útközben kimásztam a babakocsiból és rohangáltam is, plusz elnyammogtam egy kiflit is apránként. Otthon egy kevéskét ebédeltem és mentem aludni. Ébredés után játszottam, segítettem teregetni anyának és uzsonnára finom palacsinta volt, és jött apa, úgyhogy elkísértük anyát akupunktúrára, és hazafelé beugrottunk a kis játszótérre a házunkhoz. Sajnos már sötétedet, úgyhogy sokat nem maradhattunk, de legalább kicsit rohangálhattam és homokozhattam és bújócskáztam is. Otthon apával építgettünk és könyveket néztünk, aztán kértem vacsorát, úgyhogy apával fele-fele arányban megettünk egy zsemlét vajas-sajtos-párizsis verzióban és egy túróstáskát és túrórudit is kaptam utána! Épp befejeztük, amikor hazaért anya, és én mentem fürdeni, és pancsolás után még picit könyveket néztünk még anyával, aztán mentem is aludni.
Milán