Reggel apa indulás előtt még adott egy könyvet, de én inkább szólogattam anyát, hogy jöjjön már, mert éhes vagyok... Kaja után játszottunk kicsit, aztán telefonált a Mama, hogy menjünk át hozzá, mert ott van a Boti is. És tényleg! Sokat játszottunk és a Mama is játszott velünk. Olyan volt mint az oviban! Én pedig utánoztam a Botit és nagyon klassz volt, aztán megérkezett anya, aki addig közértben volt, és tornáztunk is és utánoztam a Botit és érdekeseket játszottunk utána is és a nagy rohangálás közben véletlenül összeütköztünk a Botival és neki kicsit lila lett az arca... Aztán mi hazamentünk és alighogy lefeküdtem, be is kakiltam, és elég nehezen aludtam el... Amíg aludtam anya elment és apa hazajött és amikor felébredtem, adott finom joghurtot és maci alakú csokis piskótát ami nagyon fincsi volt! Után pedig apa betette az énekes dévédét és közben dömperezett velem, meg építettünk hajót és labdáztunk is, meg persze könyveket is néztünk, amíg haza nem ért anya. Kicsit később pedig mentem fürdeni és utána vacsoráztam, és picit még játszhattam a nagyszobában lefekvés előtt.
Milán