Ma korán keltünk, mert reggeli után már mentünk is az énekre, ahol farsang volt ma, úgyhogy mindenki beöltözött valami érdekes ruhába. Én tigris voltam és elvittük a villogós szemüveget is, amit sokan megnéztek... Nagyon klassz volt, mert érdekes ruhákban voltak a többiek: királylány, almafa, túró-rudi, meg sok jópofa ötlet volt még. Hazafelé menet a Mamáék elé mentünk, mert a Somát megint doktorhoz kellett vinni és útközben összefutottunk az Athos kutyáékkal is, "aki" jól meg is nyalt, és eléggé nyálas lettem tőle. Amikor visszaértünk a Mamához és ebédeltünk, nemsokra rá megérkeztek a Botiék, de alig tudtunk játszani és sikongatni, mert a Botinak is menni kellett már aludni, és mi is mentünk haza aludni. Jó nagyot szundiztam, és mikor felébredtem, már apa is itthon volt, úgyhogy ő adott fincsi uzsonnát, aztán lementünk sétálni szokás szerint. Amikor feljöttünk, apa a kérésemre berakta az ovis-dalos dévédét és játszott is velem, egész amíg el nem mentünk fürdeni, és vacsorázni. A fincsi leveske után még kaptam mini-fánkokat, amit a Csilla sütött tegnap és lekvárt, amibe mártogathattam. Klassz!
Milán