Reggel, ahogy apa elment, felkelt anya, de én még csak erősen ébredeztem inkább, de azért felkeltem és reggeliztem én is utána játszottunk a szines kockákkal, utána pedig siettünk az énekre és adtunk a Márta néninek is egy kis pénztárcát a képemmel, aminek nagyon örült. Eleinte kevesen voltunk, aztán páran jöttek még, és a végén mindenki kapott egy kis ajándékot. Mindenki azt hitte, hogy ganganga, de nem az volt, mert beleharaptam és nem volt egyáltalán jó íze... Hazafelé láttunk egy dolmányos varjút! És a Mama háza előtt pedig egy másik varjút, aki épp feltört egy diót. Jé, de ügyes... Ebédre ettem egy kis levest, és utána a Soma állandóan ellopkodta az almámat, és utána jöttek a Krisztiék és picit tudtunk játszani a Botival még az alvás előtt. Bujkáltunk és rohangáltunk egy csomót! Sajnos nem sokáig tudtunk randalírozni, mert mindenki ment haza, mi is, és othon aludtam egy kicsit. Amikor felébredtem, már itthon volt apa is és az uzsonna után elvittük anyát doktor bácsihoz, ahol megnéztem egy kukát és egy fát is a váróteremben. Hazafelé nagyon hisztiztem, mert én arra gondoltam, hogy sétálni is fogunk, de alig sétálhattam, mert a kocsival jöttünk-mentünk. Amikor hazaértünk, épp csak átöltöztünk és lementünk a Mamával és a Somával sétálni, aztán otthon megvacsoráztam és apával meg anyával játszottam a fürdésig. Pancsizás után anya levágta a körmömet (közben apa próbálta elterelni a figyelmemet, mert tudjátok, mennyire nem szeretem amikor a körmömet vágják...). Még picit játszottunk mielőtt aludni vitt volna anya.
Milán