Délelőtt apa adott reggelit és sokat játszottam anyával is és apával is. Ebédre paradicsomleves volt, amit be is vágtam, és pörkölt volt, amit már nem annyira, mert már nagyon álmos voltam, úgyhogy inkább mentem aludni és jó sokat aludtam. Amikor felébredtem, anya adott uzsonnát és közben hazaért apa is (mert ő elment bevásárolni amíg aludtam) és mindhárman felöltöztünk, és elindultunk megnézni a szépen kivilágított teret, mait már az autóból láttunk. A ház előtt a Mama várt minket és átadta az Eti mikulásának ajándékát, ami egy nagyon klassz hóemberfej volt, benne mindenféle finomsággal. Egész úton ezt öleltem, hogy el ne hagyjam... Amikor odaértünk a terecskére, már sötét volt és így nagyon szép volt, ahogy a fák ki voltak világítva. Szerencsére apa kivett a babakocsiból és rohangálhattam is, sőt, a Mama vett nekem egy repülőt! Amikor hazaindultunk, még kürtős kalácsot is kaptam, amit hazáig majszolgattam. A ház előtt viszont kiderült, hogy nincs meg a cumim (persze, mert kiköptem, amikor a kürtőskalács előkerült, csak nem vették észre anyáék), úgyhogy a Mamával lentmaradtam (aki közben lehozta a Somát), amíg apa és anya visszaszaladtak a cumimért, és szerencsére nagyon hamar visszaértek és megtalálták a cumimat. Apa felment kifőzni a cumit, mi pedig még kicsit sétáltunk lent, aztán otthon kicsit játszottam a most kapott focilabda mintás lufimmal, amit felfújattam anyával, és mentem fürdeni. Utána vacsorát adott apa (sonkás kenyeret, mandarint és kinder tejszelet gangangát), és még a szobámban játszottam anyával, aki meggyújtotta a gyertyákat a kis faluban a szekrényemen és az nagyon szép így este!
Milán