Ma apa szerint eléggé bal lábbal keltem, szerintem meg semmi se jó és az ellenkezője se... Szóval a reggeli után (ma megkóstoltam a bundás kenyeret és kecsöppel egész ehető) felöltöztünk és elindultunk sétakocsikázni, de amíg vártunk a kocsira, már akkor semmi se volt jó,még Rudi se tudott felvidítani, pedig vidáman röfögött. Aztán a kocsin is folyamatosan sírtam, hogy menjünk vissza a medencéhez inkább, pedig még a bácsi mellé is felülhettem a "bakra" és még egy csokit is kaptam, csak hagyjam már abba a hüppögést. Na jó, azért amikor beértünk az erdőbe és fel-le ment az út és bele-belementünk a nayg pocsolyákba, az már tetszett, akkor már egyfokkal jobb lett a kedvem... 
Amikor visszaértünk a szállodába, a szobában ettem pár falatot és már mentem is aludni, mert csak utána engedélyezte apa az uszizást (és annak a trükknek se dőlt be sajnos, hogy amikor kivett apa, hogy tisztába rakjon, mert bekakiltam, akkor mondtam, hogy "felkelt a Milán, már felkelt a Milán"). Mikor tényleg felébredtem, lementünk az usziba végre, és jó sokat pancsolunk, még a nagymedencébe is bementünk a spongyabobos úszódeszkával! Vacsora előtt még lezuhanyoztunk, és ma fincsi volt a leves, utána pedig krokettet és répát ettem, és utána épp elindultunk kicsit sétálni a tóparton, amikor iszonyúan bekakiltam, még a gatyámon is átütött a kaksi... volt nagy "öröm"! Siettünk vissza persze a szobába, és apa kiszedett a kakiból, aztán még rajzoltam lefekvés előtt.
Milán
